Élet az akváriumon belül és azon túl

– Avagy hol van a komfortzónánk határa és hogyan tágítható?

 
Nemrég olvastam egy történetet, amelyben valaki azt mesélte, hogy egy teletöltött kádba beletette a halait, hogy kitisztíthassa az akváriumot. A tisztítás után visszament a halakért a fürdőszobába, és meglepődve vette észre, hogy a halak ugyanolyan kis helyre tömörültek, mint az akváriumban, holott lehetőségük lett volna az egész kádban úszkálniuk. Mit tett az akváriumi élet a halak természetes úszási szokásaival?

Mi jut eszünkbe a komfortzónáról?

Egyrészt az, hogy mai világunkban ott van a felkiáltójel, hogy ha fejlődni akarunk, lépjünk ki a komfortzónánkból! Másrészt, hogy a komfortzóna valami biztonságos, kényelmes, megszokott hely, ahol otthonosan mozgunk, ahol nem történnek váratlan dolgok, ahol az élet kiszámítható. Akkor miért kellene kilépni belőle? Nem elég a bizonytalanság a mai világban?

Tanácsadóként gyakran hallom az ügyfeleimtől, hogy ne változtassunk, jó ez így nekünk, mindig így szoktuk. A „mindig így szoktuk” gondolat a változással szembeni ellenállás tipikus megjelenési formája.

Ha provokatív akarok lenni, akkor visszakérdezhetnék (ahogy egyébként vissza is szoktam kérdezni), hogy az, hogy mindig így szoktuk, az biztosíték-e arra, hogy jól is csináljuk és hogy aktuális-e még?

M. Proust gondolata szerint „a szokás a második természetünk, amely megakadályozza, hogy megismerjük az elsőt.”

Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nincs szükségünk a biztonságos, támogató közegre. Sőt! Egyre nagyobb jelentősége van annak, ha van ilyen támogató közegünk, zónánk, ahova vissza lehet térni, ahol ki lehet zárni a világ zaját. De lehet-e fejlődni, ha mindig csak ebben mozgunk?

Nézzünk rá egy pillanatra az indító gondolatra. A halaknak ott volt a lehetőségük, hogy egy nagyobb térben úszkáljanak, hogy a természetes úszási szokásaikat megéljék. De mégsem tették. Mert megszokták a zónán belüli működést, amelynek korlátait az akvárium üvegfala adta.

Veszély vagy lehetőség, ha kilépünk az üvegfalon túlra?

Ahhoz, hogy kilépjünk a komfortzónánkból, először is tudnunk kell, hogy hol van, mi határozza meg, mekkora ez a zóna, kik vannak benne, kik a támogatóink, hol vannak a biztos pontok? Mert ha ezt pontosan tudjuk, érzékeljük, akkor ez egy olyan támogató közeget jelent, ahova akkor is vissza lehet térni, ha kilépünk belőle, és vállaljuk a FEJLŐDÉS kockázatát. Mert fejlődni a zónán belül csak korlátozottan lehet. Illetve egy idő után nem lehet, mert szokássá válik, rutinszerű helyzetek sorozatát produkálja, amit adott esetben elkezdünk unni.

Kilépni a komfortzónából veszélyes, hisz ismeretlen, tele van szokatlan, váratlan, adott esetben nehéz helyzetekkel, amikre még nem tudjuk azonnal a megoldást. És ha veszélyes, akkor nem akarjuk, mert félünk. Félünk a kudarctól, a csalódástól, az ismeretlen világban való bolyongástól, attól, hogy elveszettek leszünk.

De kilépni a komfortzónából LEHETŐSÉG is, hisz a fejlődés a zónán kívül van. Tulajdonképpen van egy vonzása is. Gondoljunk a gyerekeinkre, vagy a saját gyerekkorunkra. Ami ismeretlen, az csábító. Hogy bemerészkedünk-e ebbe a világba, az a BÁTORSÁGUNKTÓL függ.

Ragadjuk meg a lehetőséget és tágítsuk a komfortzónát!

A bátorság saját elhatározásunktól, a bennünk rejlő elszántságunk mértékétől és céljaink tisztaságától függ. Ha tudjuk, hogy hova szeretnénk eljutni, miben szeretnénk fejlődni, akkor ezt bátran vállaljuk fel, annak ellenére is, hogy a környezetünkből nem mindenki áll majd a támogatói oldalon. Első lépésként tehát legyenek céljaink, ezt merjük vállalni, önmagunkat megmutatni, képviselni a saját belső értékrendünk mentén, és akkor a fejlődés szinte magától elindul.

A fejlődés jó. A fejlődés szükséges. A fejlődés izgalmas. Új tapasztalásokat hoz, új világot nyit, tudást, ismereteket szerzünk benne, sikerélményünk lesz. Ezáltal egy olyan pozitív áramlat indul el, ami újabb és újabb dolgokat hoz az életünkbe: új kapcsolatokat, új élményeket, az önismeretünk, önbecsülésünk növekedését. Szerintem ezért érdemes rálépni az ismeretlen útra és elindulni rajta!

Legyünk bátrak!

Legyünk merészek!

Mutassunk többet a legbenső énünkből!

Törjük át az üvegfalat és bízzunk a fejlődés folyamatában!

Dr. Lakner Szilvia

Eredetileg megjelent a szerző saját honlapján: http://lartco.hu

A fejlődés garanciája – Versengés és/vagy együttműködés?

 

A vezetőkben sokszor felmerül az a kérdés, hogy a piac alapvető mozgatórugójaként jelen lévő piaci verseny minden helyzetben megfelelő hasznot hoz-e a szervezetek számára, minden esetben elősegíti-e a működés hatékonyságát.

Vagy ez nem kérdés? Mert mindig minden a versenyről szól? Vagy mégsem?

Néha elbizonytalanodom.

Tényleg minden a versenyről szól?

A magyar üzleti életben általános az a vélekedés, hogy a verseny elengedhetetlen, holott a versengéshez jellemzően negatív értékek kapcsolódnak, a verseny nem mindig tiszta, nincs bizalom a versenytársak iránt.  Ezt erősíti az a tapasztalat is, hogy nem csak az egyéni érdekek harcáról szól a verseny, hanem a legtöbb esetben az egész szervezet verseng az erőforrásokért, ezért a verseny meghatározóan beépül a vállalati kultúrába. A versengéshez kapcsolódó negatív előjel azonban nagyon leszűkíti, és ezáltal nagyon értékítéletessé teszi a versenyhez kapcsolódó megközelítést. Hisz a verseny mindennapjaink része, állandó a megmérettetés, amit már a gyerekek is érzékelnek az iskolában is, nap mint nap.

A versenynek van pozitív energiája is, hisz mozgósít, célokat ad, erőforrásokat összpontosít, nagyobb teljesítményre ösztönöz, javítja a hatékonyságot, serkenti a kreativitást.

Akkor hát mondhatjuk, hogy a versengés és/vagy együttműködés csatájában 1:0 a versengés javára!

Van igény az együttműködésre?

Hiszek az együttműködés erejében, hiszem, hogy van rá igény! Miben lehet más az együttműködés, vagy esetleg több, mint a verseny?

Együttműködés esetén a szervezeteknél nagyobb szintű lehet a szervezettség és a termelékenység, és erőteljesebben nő a teljesítmény. Az együttműködés nagyobb teret ad a kreativitásnak, elősegíti az innovációt, ami által olyan új tudás jöhet létre a szervezetben, ami versenyelőnyt hozhat. Együttműködő térben a kölcsönös gondolatcsere, a szakmai vitafórumok, az erőfeszítések összehangolása révén megnő a szervezet kohéziós ereje, és elősegítheti a felsővezetők, tulajdonosok által oly nagyon áhított dolgozói elkötelezettséget.

Ezzel tehát a versengés és/vagy az együttműködés párharcának állása 1:1, vagyis döntetlen.

És ez talán így van jól. Hisz a versengés és az együttműködés nem egymást kizáró fogalmak, sőt, dinamikusan változó világunkban egymást erősítő és kiegészítő elemek kell, hogy legyenek. Keresni kell azokat az utakat, amelyek nyitott pályát adnak mindkét területnek, hisz az együttműködésre való igény egyre erősebben jelentkezik, egyre több szervezet érzi szükségét a hálózatos működésnek, még akkor is, ha erős a piaci verseny.

Hiszek abban, hogy a szervezetek akkor tudnak hatékonyan működni, ha mind szervezeten belül, mind iparági szinten közösségként vannak jelen, ha kielégítőek, tiszták és támogatóak az emberi kapcsolatok, ha van egy alapvető bizalom, és keresik az együttműködési lehetőségeket. Mert akkor az együttműködés hidat képez, és erősíti a szervezetek piaci pozícióját.

És a „margóra” egy furcsa, de életszerű paradoxon: az együttműködés is versenyt teremt. Az együttműködés keresésének versenyét. Öngeneráló pozitív versenyt!

Tehát a fejlődés záloga: verseny ÉS együttműködés jó egyensúlya!

Dr. Lakner Szilvia

Eredetileg megjelent a szerző saját honlapján: http://lartco.hu

 

Coachok egymás közt

A Coachok Szakmai Szövetségének február eleji első belső képzési napján tényleg nagyon színes, változatos témákkal és előadókkal találkoztunk, személy szerint minden előadásban találtam valami jó gondolatot, ötletet, valamit, amiből tanulhattam. Valaki azt is mondta, hogy a világ legjobb (vagy legszebb?) foglalkozása a coach-é és ebben sok igazság van. Pláne, ha ezt a munka, gyakorlat során nap-mint-nap meg is éljük, olyan visszajelzéseket kapunk, amelyek megerősítenek ebben.

Ha azt kellene megfogalmazni, milyen a jó coach, akkor nehéz lenne rövid, de velős, olyan igazi választ adni erre. Hiszen ahányan dolgozunk ezen a területen, annyifélék vagyunk. Persze vannak ezek a mindenki által elfogadott jelzők, hogy empatikus, kíváncsi, nyitott, jó megfigyelő, tudatos, ugyanakkor intuitív stb., de azt látom, hogy ez csak egy nagyon laza keret, ezen belül rendkívül sokfélék lehetünk. Az a fontos, hogy, rendelkezzünk kellő alapokkal, tapasztalatokkal, illetve  megtaláljuk a saját, testre szabott eszközeinket, amelyeket magabiztosan és profi módon tudunk alkalmazni. Ez persze nem jelenti azt távolról sem, hogy konzervekből dolgozzunk és mindig ugyanazt a menetrendet követve kísérjük ügyfeleinket, hiszen ez lehetetlen. De úgy működik a dolog, hogy előbb-utóbb az arculatunkhoz valamiképpen hozzárendelődik egy saját eszköztár és módszertan. Na és ami a legfontosabb, hogy mindezek után/mellett végül rátaláljunk arra az ügyfélkörre, akiknek épp ránk, a mi egyéniségünkre van szükségük, akikből épp mi tudjuk kihozni azt, amivel a lehető legelégedettebbek lesznek a folyamat végén.

Koskovics Éva írása először a HRPortálon jelent meg.

...a folytatáshoz kattints ide!

Middle life crisis kontra US Open

...mennyire sokféleképpen kezeljük a korunkat és egyáltalán, milyen relatív ez a kor téma. A korosztályunkba tartozó nőknek és férfiaknak egyáltalán nincs könnyű dolguk. Azt gondoljuk, azt várja el tőlünk a világ, hogy nem öregedhetünk és nem csökkenhet a teljesítményünk.

Rengeteg tapasztalatunk van, nincs már kisgyerek, lenyugodtunk, mégis a munkaerő piac leír, leértékel minket. Biztos velünk is baj van bizonyos szempontból. Kicsit talán meg is vagyunk sértődve erre a mai világra, illetve nem teszünk meg bizonyos dolgokat gátlástalanul (nem hazudunk be olyan tudást, ami nincs, vagy nem olyan biztos), nem tudunk mindenáron küzdeni valamiért, hiszen megtanultuk már, hogy ha valamit el kell engedni, akkor elengedhetjük, nem dől össze a világ, fontosabb a nyugalom.

Érdekel Koskovics Éva írása? Olvasd el az egészet ITT!

A stresszkezelés 50 árnyalata, avagy lovagolni a hullámokon

stressz150330mediumA stressz napi tevékenységünk állandó kísérőjévé vált és az érintettek köre folyamatosan növekszik. Társadalmi, gazdasági és egészségügyi hatásaival egyre többen foglalkoznak és a közeljövő egyik legfontosabb kérdése, mit tudunk kezdeni az életünket egyre inkább negatívan befolyásoló stressz-faktorokkal. Intézmények, szervezetek és egyének keresik a választ arra a kérdésre hogyan csökkenthetőek a munkahelyi és a magánéleti stressz miatt bekövetkező károk? Ugyanakkor a stressz kezeléséhez kapcsolódó megoldások száma is szaporodik. Fontos, hogy felismerjük a bennünket fenyegető stressz jelegét és tudatosan értékeljük a kockázatokat, megoldási lehetőségeket. Magyarországon különösen fontos, hogy megtaláljuk a stressz-csökkentésének, az egészségügyi károk mérséklésének leghatékonyabb módját.

Csuport László írása először a HRPortálon jelent meg.

A teljes cikkhez kattints ide!

 

 

Ha van kedved megosztani a coachinggal kapcsolatos gondola-
taidat blog
 formában, szívesen közzétesszük (előzetes szerkesztői szűrés után).

Kérlek juttasd el anyagodat az info@coachok.hu emailcímre.

Köszönjük!


Coach Menu
         
escort bayan escort