Emberekkel dolgozom. Rajongok a munkámért. Köszönöm ezt a hivatást!
Őszintén, nyitott szívvel nézek a velem szemben ülő emberre és megoldandó feladatunkra. Egyikünknek sincs vesztenivalója. Kérdezek, választ kapok, majd újra kérdezek… Érzelmek felszakadnak, tombolnak, lenyugszanak, egyre jobban tisztul a kép egészen addig, míg valami remény, fény fel nem bukkan. Van úgy, hogy a megoldás csodája azonnal eljön, ám lehet, csak pár óra, nap, vagy hét múlva érik be a tápláló gondolat. Ennek ez a rendje, működik! Egy darabig. Egészen pontosan addig, míg emberem megszokásból, kényelemből, gyávaságból vissza nem bújik régi maszkja mögé. Tudom, min megy keresztül, én is jártam ebben a cipőben…
Többféle szerepben játszunk: nő, férfi, diák, társ, munkavállaló, főnök… és ez így van rendjén addig, amíg adott szerepünkben önmagunkat adjuk. Abban a pillanatban viszont, amikor felveszünk egy idegen maszkot azt színlelve: ez a VALÓDI veszélybe kerülünk. Idővel, tudatosan vagy észrevétlenül eggyé válhatunk vele várva arra, hátha egy szép nap valaki mögé néz.
Micsoda pazar színház!
Vannak, akik egész életükben egyetlen egy színházban játszanak. Ők azok, akik görcsösen védve magukat nem is tudják, hogy létezik egy másik, VALÓDI Társulat. Kristálytiszta, hiteles, sikeres. Egyesek például annyira ragaszkodnak eddig beváltnak hitt szokásaikhoz, hogy le se merik venni maszkjukat, míg mások olyan régóta benne vannak szerepükben, hogy valódinak hiszik azt. A helyzet ördögi, merevségüknek és vakságuknak köszönhetően rendületlenül, folyamatosan játszanak munkahelyükön, baráti, nem ritkán párkapcsolataikban fel nem ismerve, vagy rég elfelejtetve személyiségük és életük igazi és egyetlen értelmét: elfogadni és megélni valós önmagukat úgy, ahogy vannak!
Te melyik, milyen társulatban játszol?
Folytatás itt: http://eletbelepotrening.hu/index.php/blog/215-maszkon-innen-es-tul-2
